Metro.
Tömeg, zaj, szokásos blabla...
Felszáll egy csapat, úgy kb. 5-6 emberke, vidáman cseverésznek, ezzel is növelik a hangzavart. Nagyjából 35-50 közötti korosztály. Beszélgetésükből kiderül, hogy valami tanfolyamra járnak. ( mellesleg az eddigi leírás tök felesleges a téma szempontjából semmi jelentősége nincs ).
Egyszer csak megszólal az egyik nő táskájában a telefon, amit egyelőre csak én veszek észre, ugyanis a táska közvetlenül a fülem magasságában van. Nem, nem óriás a nő, én ülök.
Nagy nehezen ő is és a többiek is meghallják. Sietős matatás, természetesen legalul van a dzsuvában. Egyre idegesebb a nő, és csak azt hajtogatja, úgysem fogom hallani. Végre megtalálja, előveszi, szétnyitja, hunyorogva nézi a kijelzőt, de nem látja, mantrázza a nem fogom hallanit, közben mereven nézi a készüléket. Az egy szem pasi odaszól, tedd a füledhez. Odateszi.
- Halló! Halló! Nem hallom!
Kis szünet.
- Halló! Mondom, hogy nem hallom. Hol is járunk?- kérdezi a többieket. Megmondják.
- Kb. 10 perc múlva leszek ott. - mondja kissé bátortalanul. - Te vagy az Béla? - közben kissé megvonja a vállát, majd kinyomja a telefont.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.